A magyar történelem két meghatározó alakjáról szól ez a kötet. Két emberről, akiket az utókor gyakran összekapcsol, holott voltaképpen egyáltalában nem kedvelték egymást, és a tevékenységük sem cseng egybe minden szempontból. Az egyik, a mostohaapa, a "kuruc király", aki rövid, de igen jelentős pályát futott be a magyar politikában. Thököly Imre Habsburg-ellenes harcait szoros török szövetségben vívta meg -amit egyesek érthető kompromisszumnak, mások megbocsáthatatlan bűnnek tartanak. Egy rövid időszakon, néhány éven át alkalma volt rá, hogy alakítsa a magyar és erdélyi politikát, ám ez a politika nemegyszer játékszerévé tette őt, hogy aztán egy hosszú és keserves törökországi száműzetéssel érjen véget üstököshöz hasonló pályafutása. A másik férfi, Thököly mostohafia, II. Rákóczi Ferenc - akit a Habsburgok neveltettek, saját hívüket akarván faragni belőle -, a leggazdagabb magyar főúr volt. Rányílt a szeme a valóságra, és akkor összeesküdött, börtönbe került, megszökött, külföldön bujkált, majd egy maroknyi, alig felfegyverzett, egyszerű ember hazahívta, ő az élükre állt, és megkezdte nyolc évig tartó szabadságharcát. Országot és államot épített a kurucoknak, a magyaroknak, ahol - reményei szerint - végre megszilárdulhat a szabadság és a függetlenség. De ismét közbeszólt a világpolitika és a vele küzdők állhatatlansága. Amikor vesztésre fordultak a dolgok, ő is veszített, elhagyták, becsapták. A bukást nem fogadta el. Hazajöhetett volna, visszakaphatta volna mindenét, ám ő inkább évtizedeken át bolyongott idegen országokban. Noha nem a törököket szolgálta - őt is török földön, emigrációban érte a halál.
