Jóval a politikai rend első világháborút követő összeomlása előtt, a 19. század végén a művészeti formák rendje is összeomlott - és egy új rend alakult ki. A később modernizmusnak elnevezett korszak, amely az 1930-as évekig tartott, valamennyi művészeti ágban, így az irodalomban is új kifejezési formákkal ajándékozta meg Európát. A prózairodalomban egyetlen nemzedéken belül kiemelkedő és sokszínű egyéniségek bukkantak fel. Ennek az „arany” nemzedéknek egyik legjelesebb és legsokoldalúbb képviselője Kosztolányi Dezső. Lírikusként és elbeszélőként kezdte, ám az 1920-as években a hosszabb prózai formák felé fordult. Mai napig tartó népszerűségének oka a témáiban is rejlik. Művei az emberi lét alapvető kérdéseit, a hétköznapi emberek reményeit, nehézségeit és kétségeit boncolják, tárják fel. Az emberi kapcsolatokról és azok kudarcáról, a szerelemről és a szeretetlenségről, a fiatalkori illúziókról és az öregkori kiábrándultságról, a magányról és az abból való kitörés vágyáról szólnak. És arról, hogy éli meg a modern művész a polgári élet és a bohém lét közötti szétszakítottságot. Jelen kötetben Kosztolányi Dezső öt novellájának első német fordítását élvezheti az olvasó. A hallgatóknak a magyar nyelv és különösen Kosztolányi prózája iránti elapadhatatlan szeretetének, tiszteletének a gyümölcse.