Anna Margit (1913–1991) az 1930-as évek elején kezdte pályáját, szinte egy időben későbbi férjével, Ámos Imrével. A finoman kezelt tónusokkal, lírai hangvétellel jellemezhető korai festészetét a II. világháború eseményei, köztük férjének elvesztése radikálisan megváltoztatta. A háborút követően az 1945–1948 között működő Európai Iskola alapító tagja volt, ekkor alkotásainak elsődleges témája az erőteljes színekkel és szinte geometrikus formákig redukált testrészekkel megfestett bábu lett. A gyermekrajzok egyszerűségét megidézve az általános emberi szenvedésre irányítja a figyelmet. A szocialista realizmus kritériumainak nem kívánt eleget tenni, így húsz év után, 1968-ban nyílt egyéni tárlata az Ernst Múzeumban. Művei olykor az expresszionizmus, illetve a szürrealizmus jegyeit viselik magukon. Az ötvenes-hatvanas évektől egyik fontos forrásává válik a különböző szűrőkön keresztül újraértelmezett népművészet, festészetébe beemeli a giccset is, műveit áthatja a fanyar humor. Mindezek mellett élete utolsó évtizedeiben felerősödik a zsidó tematika is alkotásain. Életművében a bábuk mellett a különböző szerepeket magára öltő önarcképei válnak kiemelt jelentőségűvé.