Kötetünkben számos Juhász-vers kapott helyet. Az Annához és Júliához írottakon túl csupa olyan vers, melyeknek ihletője egy-egy hölgy - akár még gyereklány, ifjúkori idol, vagy rivaldafényből ismert, nevesebb színésznő. Erzékeltetni kívántuk a tragikus sorsú költő örök vágyódását az elérhetetlen - talán nem is létező - asszony után, aki egyszerre szín és ész meg nő. A nagyjából időrendben felvonuló leányok és asszonyok mintha mind a kék- szakállú várának emlékekbe fagyott, szoborrá halhatatlanodott lakói volnának. Most némán is tanúskodnak a szerencsétlen sorsú költő örökös magányáról. Anna örök? A költő hitte, hogy az. De egy személy, egy emlék, egy arc, egy érintés nem örök. Örökké csak a vágyakozás tart a megbecsülés, az elis- merés, a szeretet után, amely mind-mind testet ölthet egyetlen nőben, ha az képes megadni mindazt - „semmiért egészen". Juhász Gyula a költő és az ember nem részesült ebben a már-már égi kegyelemben. De hát van-e, aki elmondhatja magáról, hogy igen? Kelecsényi László