"Az 1944-45-ben a Vajdaságban/Délvidéken lejátszódott véres dráma, amelynek csúcspontját az ideológiai és nemzetiségi alapon - elsősorban a németek és a magyarok ellen - végrehajtott tömeggyilkosságok képezték, több ezer áldozatot követelt. Joggal nevezhetjük őket ártatlan áldozatoknak, hiszen zömük valóban nem követte el a számlájára írt, neki tulajdonított bűncselekményeket. (...) A kivégzéseket, amelyeket gyakran brutális tortúra előzött meg, tömegesen hajtották végre, a holttestek tömegsírokba kerültek. Ezeket rejtett helyeken hozták létre, lokációjuk csak szűk körben volt ismeretes. A tömegsírok létezését államilag szorgalmazott titoktartás övezte, a rezsimnek - amely az atrocitásokat követően hamarosan a testvériség-egység jelszavát kezdte el propagálni - nem volt érdeke, hogy a létezésük nyilvánosságra kerüljön. Ha a tömegsírok nem voltak már eleve kellőképpen elrejtve, minden lehetséges eszközt megragadtak, hogy eltüntessék őket szem elől: közterületeket (utakat, parkokat) vagy létesítményeket (lakóházakat, autóbusz-állomásokat, játszótereket, gyárakat) emeltek föléjük. A munkálatok során gyakran került sor az emberi maradványok véletlenszerű vagy szándékos megsemmisítésére. Az áldozatok valós számát 70 évvel az eseményeket követően sem ismerjük, és - habár erre a közelmúltban történtek erőfeszítések - talán sosem fogjuk pontosan megismerni. De nem is ez a legfontosabb! A legfontosabb az, hogy az áldozatokra, számuktól függetlenül, kegyelettel emlékezzünk, és emléküket megőrizzük!