Az Ördöggörcs kirobbanó sikere után a veszélyes "második" helyett az első könyvének tekinti Karinthy Márton A vihar kapuja című most megjelent kötetét. Ebben "Marci" főiskolai rendezőosztályának életén keresztül pillant vissza az 1968-1973 közötti korszakra, s benne önmagára. Felkereste volt osztálytársait: Ascher Tamást, Gáll Ernőt, Illés Istvánt, Kornis Mihályt, Meczner Jánost, Nagy András Lászlót, Romhányi Lászlót, Szőke Istvánt, Valló Pétert, hogy közösen emlékezzenek az ifjúságukra, együtt idézzék fel a legendás hatvanas évek színházi világát és önnön helykeresésüket. Barátságok, szerelmek, konfliktusok, intrikák, árulások, sikerek és bukások: mindaz, ami a rendezőtanoncok életének része már akkor, mikor még szinte meg sem kezdték pályájukat, még ki sem léptek a vihar kapuján. A könyv a prágai bevonulás utáni megfagyott kádári konszolidáció titkokkal és elfojtásokkal terhes izgalmas és fájdalmas szakaszáról szól. A rendezőosztály többsége azóta sikeres, ismert színházi emberré vált, ettől oly izgalmas, hogy mire emlékeznek közös diákéveikből, hogyan látják akkori életünket. Voltak, akik kihullottak a színházi szakma rostáján. Az ő sorsuk esetleg épp ezért tanulságos és tipikus. Megannyi sikeres vagy épp kerékbe tört élet, izgalmas karakter. Egy olykor kegyetlenül drámai, máskor röhejesen kisszerű korszak tanúi ők. A mű azonban nem csupán egy művészi és egyéni énkeresés kezdetének krónikája, nem egyszerűen múltidéző párbeszédsor, hanem páratlanul érdekes és értékes kordokumentum is. Izgalmasan fedi fel a korabeli színházi élet mindennapjait, harcait, megismerhetők belőle az egymással vetélkedő színházművészeti irányzatok, melyeknek természetesen mind a kádári kultúrpolitika szigorú korlátai között kellett érvényesülniük. A mű egyben egy családregény eleje is. Benne van az is, hogy mi minden történt a szerzővel, mielőtt az Ördöggörcs megszületett. A híres Kuroszava-filmtől kölcsönvett cím - A vihar kapuja - nemcsak viharos életünk kezdetére, olykor zűrzavaros vágyaink kuszaságára, de egyúttal az író félelmeire, szorongásaira, végzetes keserűségére is utal. Ez a tünékeny emlékezetből és vaskos valóságból gyúrt különös massza ugyanis újra ráébresztette a családjával való szembesülés elkerülhetetlenségére. Az író fogalmazásában: "Mint a macska, aki önmaga körül forog, visszajutottam hát ugyanoda, ahol a menekülésem előtt voltam."