A forrásanyagokra, kórházépítészeti emlékekre támaszkodó könyv kis történelmi sétát tesz a főváros pesti és budai oldalán, s bemutatja a több mint kétezer esztendő gyógyító munkájának, járványok elleni küzdelmének és általában az orvosi és e téren kifejtett városi-hatósági tevékenységnek a történetét, valamint megismerhetővé válnak a kórháztípusok (a középkori ispotálytól a gyógyító rendeken és őrjintézeteken, katonakórházakon, nők és külön férfiak számára létesített épületeken át a mai klinikákig, magánkórházakig). A gyógyító helyek fejlődése nyomon követhető már a rómaiaktól, a keresztény középkortól (kolostorházak, gyógyító rendek) a felvilágosult abszolutizmuson, majd a reformkoron és a dualizmuson át (orvosi karok, kórházrendszer), a XX. század újrakezdésein és korszerűsítésein keresztül napjainkig. Hogyan alakultak a katonai vagy tábori kórházak, a mentő- vagy magánkórházak, szanatóriumok, hogyan működött a sebészcéh? A kórházügy mikor került intézményes keretek közé, mióta beszélhetünk közegészségügyről, egészségügyi oktatásról? A szerző ezekre a kérdésekre ad választ, miközben szól az ápoló rendekről és a szerzetesek ápolási kultúrájáról, az orvosokról, sebészekről, bábákról, de beszámol a kórházépítési programokról és más specialitásokról is.