Kállay Eszter második kötetében a várandóssághoz és az anyasághoz kapcsolódó ellentmondásos elvárásokat és érzéseket járja körbe, az anyaságon keresztül pedig a nők társadalmi helyzetéről is beszél.
A versek fókuszába kerül a gondoskodás ambivalens mivolta: egyrészt a szépsége, másrészt meg nem becsültsége és láthatatlansága. A kötet íve e láthatatlanságtól (bezárva lenni, otthon lenni) halad a láthatóság felé, és a verseken keresztül fokozatosan egyre jobban kirajzolódik az anya képe. Hallható lesz az anya nyelve. Az Vérehulló fecskefű versei felhívják a figyelmet a saját tér fontosságára, illetve az otthon terének kettősségére, ami egyszerre nélkülözhetetlen hely, ugyanakkor izolálhat, el is választhat a közösségtől. A szövegek lehetőséget adnak arra is, hogy az olvasó kapcsolódni tudjon a saját születéstörténetéhez.
