A magyar lírai modernség második hullámának vezéralakját, Szabó Lőrincet és életművét Kabdebó Lóránt ebben az új könyvben komparatista nézőpontból elemzi. Egyrészt párbeszédbe lépteti a világirodalmi modernség nagyjaival, T. S. Eliottól Kavafiszon át William Butler Yeatsig. Másrészt József Attila költészetével összehasonlítva a Szabó Lőrinc-i egyszerre világfölmérő és világalakító poétikát, amennyire megmutatja a két költőnél jelentkező világtapasztalat egyezését, finom reflexióival annyira karakteressé is teszi az annak artikulálásában jelentkező markáns különbségeket – nem beszélve arról, hogy kitekint az utómodernségre is, Weöres vagy éppen Pilinszky lírájában felmutatva a történő hagyomány hatását. Harmadrészt pedig Szabó Lőrinc verseit a költő publicisztikájával és irodalmi tanulmányaival együtt értelmezi, ezzel műfajok között és alapos filológiai munkával megtámogatva tematizálja azokat az irodalom- és tudományelméleti, valamint filozófiai kérdéseket, amelyek az erők, az élet, a sors és a technika viszonyában a XX. század első felének költészetét foglalkoztatták. Mindehhez Kabdebó Lóránt tulajdonképpen egyetlen talányos sor értelmezéséből indul ki, hogy aztán folyton ahhoz érkezzék vissza, egyre teljesebben értve, hogy mit jelenthet az: a „Mindenség is csak egy Költő Agya".
