Kevesen olvasunk irodalomtudósi, irodalomkritikusi szövegeket. Mert hol magamutogatók, hol szűkkeblűek, máskor meg szárazak, túlságosan tudományosak; bosszant, ha nem értjük, még jobban, ha értjük őket. De Kabdebót olvasni jó. Épp oly erős benne az író láza és kíváncsisága, mint a tudós higgadtsága. Ha írókról ír, mindig emberekről: barátokról vagy ellenségekről szól, meg olyanokról – és töredelmesen bevallja ezt is –, akiket félreértett, elfelejtett, nem vett észre. Hajtja a felfedezés gyönyörűsége. Bárkit és bármit olvas, Homérosz, Dante és Cervantes zengő hangját, motyorgását is hallja. Álmodozó, látó és láttató, vizionárius alkat. Amikor az írókról ír, akkor is magáról árul el a legtöbbet, hiszen valójában maga is író.