A kecske húsa kiváló minőségű, magas fehérje és alacsony zsírtartalom jellemzi. A sok gyógynövényt lelegelő állatok húsa sajátosan ízletes, ezért erőteljes és pikáns fűszerezést is igényel. Apafi Mihály erdélyi fejedelem felesége, Bornemissza Anna 1680 körül készült szakácskönyve már több mint harminc étekcsemegét ír le, amiket kecskefiúból (a kecskegida elnevezése a régi erdélyi nyelvben) készítettek a fejedelmi udvarban. Az igazi csemege e mellett még a kecsketej és a belőle változatos módon készült sajtok. Könyvünkben az étekfőzők visszanyúlnak a régmúlt hagyományaihoz, de bepillantást nyerhetünk az újfajta főzési technikákba is. Őseink általában a tejéért tartották a kecskét, ami persze nem jelentette, hogy az utóbbi századokban ne lett volna fontos a csemegének számító kecskehús. Az elmúlt másfél évtizedben a kecsketartás reneszánsza figyelhető meg. Számos kecskefarm létesült, s elsősorban a kecskesajt iránt mutatkozik jelentős érdeklődés. Könyvünkben nemcsak az eredeti – saját gyűjtésű – ételkészítési módokat, hanem a kecske tartásához tartozó népszokásokat és tárgyakat is igyekszünk bemutatni.
