Rudolf Nureyev (1938–1993), a balett első nemzetközi szupersztárja úgy táncolt, mint egy isten, de úgy viselkedett, mint egy szörnyeteg. A Bajkál-tó mellett született egy transz-szibériai expresszen, tatár szülőktől. Gyerekként egy baskír néptánccsoportban táncolt, ahol hamar felismerték tehetségét. A Kirov Balett tagjaként a híres Alekszandr Puskintól tanult, és erősen hatott rá Nizsinszkij és Sztanyiszlavszkij. A fél világ odafigyelt rá, amikor 1961-ben egy párizsi fellépés után a repülőtéren a francia rendőrök segítségével megszökött a szovjet biztonsági emberek elől, és menedékjogot kapott. Táncosként a szabad világban is a csúcsra került, és újrafogalmazta a férfi balett-táncos szerepkörét, amely nem merült ki többé a balerinák emelgetésében. A repertoár minden fontos klasszikus és modern szerepét eltáncolta, a színpadon a balett legnagyobb csillagai voltak a partnerei, és kapott szerepeket, amelyeket kimondottan neki írtak a koreográfusok. A közönséget nemcsak kivételes technikai virtuozitásával kápráztatta el, hanem varázslatos személyiségének kisugárzásával is. Dolgozott koreográfusként, szerepelt musicalben, filmekben, tévéműsorban, bemutatkozott karmesterként. Megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét. Julie Kavanagh-nak, az egykori balerinának ez már a második könyve a balett világáról. Volt művészeti szerkesztő a Harpers & Queen-nél, tánckritikus a The Spectator-nél, valamint a Vanity Fair és a The New Yorker londoni szerkesztője. Nureyevről írott életrajzának kritikusai szerint lenyűgöző portrét rajzol egy bonyolult személyiségű emberről; mint az anya, aki nagyon jól ismeri gyermeke hibáit, mégis végtelen szeretettel beszél róla.