Juhász Gyula (1883-1937) a Nyugat első nemzedékének tagja, Babitscsal és Kosztolányival indítja el az új magyar irodalmat. A magány és a korai depressziója nem engedte líráját kibontakozni. Lírájában megszólal az örökké vágyakozó szerelem, a ragaszkodás a magyar tájhoz és együttérzése a néppel. Mélyen átéli a polgári világ peremére sodródott művész sorsát. (Lírája: Juhász Gyula versei (1907), Új versek (1914), Késő szüret (1918), Ez az én vérem (1919), Nefelejcs 1920-21), Testamentom (1925), Fiatalok, még itt vagyok, összegyűjtött költeményei (1935). Az Osiris klasszikusok sorozatában Juhász Gyula verseinek minden korábbinál teljesebb gyűjteménye lát napvilágot. A szöveggondozás és szerkesztés az életmű tudós kutatójának, Péter Lászlónak a munkája.