Egy Tisza melléki kis falu határába már az első világháború kitörésének elején olasz hadifoglyokat telepítenek. Az ő egészségügyi ellátásukról és élelmezésükről a falu asszonyai gondoskodnak, és némelyikük, természetesen a férjéről sem megfeledkezve, szerelembe esik a katonákkal. A korábban tetszhalott életet élő falu ismét zsongani kezd, mint tavasszal az erdő, amely körülöleli. A háború végeztével pedig a férfiak csaknem valamennyien hazatérnek. Vajon mit hoznak magukkal abból a vad, embertelen világból, amelyet ha lelki és testi sebesülésekkel is, de túléltek? És mit találnak otthon? Asszonyaik mivel szembesítik őket, lehet-e még együtt élni? Kikből lesznek az áldozatok, és vajon kik azok, akik akár gyilkosság árán is megszabadulnának a férjüktől? Mi történik a méregkeverő, vajákos asszonyokkal? Hat-e a méreg, amikor már nem hat? Boszorkány-e a boszorkány, vagy csak annak képzeli magát? Angyalcsináló történetet olvasunk, amelyből egyszer csak eltűntek az angyalok. A skót írónő, aki regényében a századelő magyar valóságával ismerkedik, ugyan nem feminista, mégis izgalmas, szembesítő kérdéseket tesz föl, amelyekkel valamennyiünknek, férfiaknak és nőknek, férjeknek és asszonyoknak, érdemes szembenézni.