Egy ember, egy kutya, behavazott vidék, metsző hideg. A Tüzet rakni című novellában nem nehéz felfedezni Jack London „legklasszikusabb” történeteinek alkotóelemeit. Azokról az elbeszélésekről van szó, amelyek döntően hozzájárultak London irodalmi arcélének kialakításához. A Yukon folyó barátságtalan vidéken vagyunk, Alaszka és Kanada határán, ahol 1896-ban kitört a klondike-i aranyláz. Ekkor London személyesen is megtapasztalta, milyen az élet az Északi sarkkör mentén.
Itt az író egy egyedi történeten keresztül – egy aranyásó tragikus, de végül is banális eseténél – valami általánosabbat akar bemutatni: az ember és a természet küzdelmét. London műveiben ez visszatérő téma, de a Tüzet rakni elbeszélője különösen meggyőző, talán éppen mert ez nagyon szikár és „elvont” írás. Az elbeszélésben, amely a végletekig kiaknázza az irodalmi naturalizmus eszközeit, szinte kizárólag a tények hideg felsorolására szorítkozik.A túlélésért folytatott küzdelem látszólag nem több, mint a tűzgyújtás apró mozdulatainak kínos erőfeszítése. Bár a novella címe úgy hangzik, mintha egy túlélési kézikönyv egy tárgyilagos fejezete volna, mely arról szól, hogyan kell leküzdeni a rettenetes téli hideget a Yukonnál, hamar nyilvánvalóvá válik: nincs mód arra, hogy az ember épségben kikerüljön ebből a harcból.