Jézus gyermekkora címmel 2014-ben jelent meg magyarul a Nobel-díjas dél-afrikai író, J. M. Coetzee új regényfolyamának első kötete, amelynek folytatása a Jézus iskolái, de önmagában is teljes történet egy még mindig aprócska, éppen csak iskoláskorú kisfiúról és nevelőszüleiről. Davíd, Simón és Inés egyaránt, mintha a semmiből hajóznának át az óceánon, egy emléktelen múltból érkeznek a befogadóállomás-szerűen működő utópisztikus valóságba. Coetzee – műve címének erős utalásán túl – rendkívül visszafogottan „játszik rá” a bibliai párhuzamokra, aprólékos vizsgálódása egy autisztikus akaratú és kategorizálhatatlan képességű fiú hétköznapjaiban újra és újra, váratlanul szolgál kínzó felismerésekkel. Davíd oly kibírhatatlan, hogy nyomasztó jelenléte elől a menekülés vágya nevelőapjában már-már legyűri a szeretet és gondoskodás ösztöneit – mégis ennek az ellenkezője történik: a férfi kénytelen önmagában fölfedezni eddig nem ismert készségeket, föltenni eddig elhárított kérdéseket.
Az olvasó szinte észre sem veszi, hogy Coetzee, mint korábbi remekeiben mindig, az önkifejezés határairól, a művészet mibenlétéről, az erkölcs fogalmáról, az emberi kapcsolatok esélyeiről beszél.
