Szörényi László 75. születésnapjára!
„Én a posztmodernnel sosem tudtam igazából mit kezdeni, túlságosan elsietett önmeghatározásnak tartom. A történelemnek egyáltalán nincs vége, a történelem mindig ugyanolyan, legfeljebb egyre kellemetlenebb következményekkel jár, nagyobb pusztításokat végez és még cinikusabban romboló. Semmiféle különbséget nem érzek azon indulatok és szenvedélyek között, amelyek egy tatár csordát vezettek, s akik mondjuk felgyújtottak egy falut és mindenkit lemészároltak, mint egy mai, a legmodernebb fegyverekkel ellátott csapat között, amely ugyanazt műveli, csak még nagyobb hatékonysággal és kegyetlenséggel. Nincs új a nap alatt, ezt tudhatjuk már a Jób könyve óta, és én magam soha nem éreztem semmi késztetést, hogy az efféle aranyigazságoktól eltérjek. Egyébként nemrég kaptam egy tudós, komoly embertől levelet, aki többek közt azt írja a vajdasági helyzetről, hogy minden látszat, javulónak tűnő tendencia ellenére a lemorzsolódás, a pusztulás és a megszűnés veszélye egyetlen percig meg nem állt, és aki különböző illúziókban ringatja magát, az csak elősegíti ezt a folyamatot. Na mostan, ha az ember úgy hiszi, hogy a magyar nyelv az a Jóisten egyik hangszere, melyen remekműveket lehet létrehozni, és a magyar irodalom ennek az eredménye, akkor természetes, hogy aggódik azért, hogy a közösség, amely ezt a nyelvet működteti, ne haljon ki, és maradjon meg addig, amíg van benne erő ahhoz, hogy önmaga maradjon.” (Részlet a kötetből)
Az NKA támogatásával.