A XX. századi magyar kultúra öt meghatározó egyéniségének arcképét próbáltam megrajzolni a magam eszközeivel ebben a könyvben. A választás szubjektív, de a mérce magas, hiszen mind az öt teljesítménye, jelentősége olyan kimagasló, hogy nélkülük elképzelhetetlen a század kultúrtörténete. A választás szubjektivitása pedig nem más, mint a szeretet és a mindmáig fájó hiányérzet, amit bennem hagytak távozásukkal. Mestereim, szellemtársaim, halálukig barátaim voltak. Atyai barátaim és mentoraim, mint Kosáry Domokos és Vas István. Fiatal költőként első mesterem és barátom Pilinszky János. Nemzedékbeli barátaim és színházi játszótársaim Darvas Iván és Mensáros László. Öt nagy kortársam közismert valóságos és szellemi arcát akartam kiegészíteni olyan vonásokkal, melyek a személyes kapcsolatban mélyebben bontakoztak ki. És úgy gondoltam, kötelességem ezt az aranytartalékot emlékeimmel együtt összegyűjteni és közrebocsátani. Hálát adva a sorsnak, hogy összehozott velük. Mindegyikük halálával egy fokkal magányosabb lettem.
