"Az ejtőernyős csapatok minden hadseregben az elitet jelentik. Általában ott vetik be – dobják le – őket, ahol a harchelyzet különösen kritikus, és nekik meg kell oldaniuk a megoldhatatlant. Így volt ez a második világháborús német ejtőernyős vadászok, a legendás Fallschirmjagerek esetében is. Az ellenség által csak „zöld ördögöknek” nevezett német ejtőernyős egységek a német hadsereg szeme fénye voltak. Különlegesen kiképzett, végletekig fanatizált, válogatott önkéntesekből állították fel őket. Gőg és miszticizmus, kegyetlenség és lovagiasság, halálmegvetés és a legszigorúbb katonai aszkézis jellemezte őket. Életkorukat tekintve fi atalok, katonai tapasztalataikat mérlegelve öregek. Ők vették be a „bevehetetlen” belga Eben-Emael erődítményt, foglalták el a Korinthoszi-csatornát, ők rohamoztak a Volga menti sztyeppéken, ők harcoltak az észak-afrikai sivatagban, verekedtek Szmolenszknél, ők védték Szicíliát, és ők álltak a heves otrantói harcok tengelyében. Ők szabadították ki Mussolinit, és foglalták el a Budai várat. Legmaradandóbb harccselekményük azonban Kréta elfoglalása, és Monte Cassino legendás védelme volt. E két megvívott csata után méltán viselték kitüntetésképpen ezen helységek neveit zubbonyuk ujján. A német ejtőernyős vadászok egy életre Kréta és Monte Cassino katonái lettek. Később bármi is történt velük, mindent ehhez a két fantasztikus harccselekményhez mértek. Azt, hogy ott voltak Krétánál vagy Monte Cassinonál, felvésték sírköveikre, ha egyáltalán akadt számukra sírkő. Erről a két legendába illő hadműveletről szól ez a könyv. "
