"Mátyás király… Különös, rejtelmes, ugyanakkor derűs és kellemes visszhangja is van ennek a két szónak a magyar ember lelkivilágában. Mintha még ma is inkább a népmese Hunyadi Mátyása élne emlékeinkben, mint a történelemé. Mátyás több mint ötszáz évvel ezelőtt élt és uralkodott – hosszú idő, s ha nem volnának az írott emlékek ezrei, melyek életéről, cselekedeteiről hiteles és kétségbevonhatatlan bizonyságot tesznek, majdnem hajlandók volnánk hinni, hogy e nagy király csupán az ősök képzeletében élő nemzeti mítosz alakja, hogy a nemzeti becsvágynak alakot kölcsönözzön. Mintha a regék homályos, fátyolos világából csillámlanék át hősies, magasztos alakja! Oly távol van tőlünk az idő, mely őt sajátjának nevezte, s mégis oly közel, hogy érezni véljük a ha-tást, melyet nemzetére gyakorolt, s szívünket áthatja a szeretet melege, mellyel őt népe körülölelte. Egész királyi lényét kifejező lovas szobra még ott áll Kolozsvárott, ma is rendületlenül. Könyvünk megkísérli bemutatni, hogy mi volt, és mit jelentett Mátyás birodalma alig egy emberöltővel Mohács előtt, és szinte fél évezreddel Szent István után. Mátyás király élete és műve az utolsó magyar eposz. Utána már csak ragyogó balladák következnek: Bethlen Gáboré, Rákóczi Ferencé, Széchenyi Istváné és a nép emlékezetében Kossuth Lajosé. A magyar reneszánsz e nagy alakját az írásos emlékek és a nép ajkán örökké élő legendák mellett csodálatos alkotásai is őrzik, templomok, épületek, Corvinák. Ám minket, akik a had-történelem elkötelezettjei vagyunk, leginkább egy másik csodálatos alkotása nyűgöz le: a legendás fekete sereg, amelynek hatalmától még „Bécsnek büszke vára” is nyögött."