Ki ne ismerné, miként rimánkodta ki a sajtot a csalafinta róka a hiú holló szájából a mesében? Ki ne hallotta volna, hogy a róka és a gólya kölcsönösen hogyan jártak túl egymás eszén egy-egy vacsorameghívás során? Ki ne derült volna a nagyképű nyúl és a teknősbéka futóversenyének váratlan eredményén? Aiszóposz már több mint kétezer-ötszáz éve ezekkel a mesékkel szórakoztatta környezetét. A görög meseirodalom kezdetét Aiszóposz (latinosan írva: Aesopus, magyaros formában: Esopus vagy Ezópus), fríg rabszolga prózában írt meséitől számítjuk. A hagyomány szerint alacsony termetű, púpos ember volt, aki szellemi képességeivel kiemelkedett kortársai közül, s gazdája szabad emberré tette. Nevét tanító jellegű állatmeséi tették halhatatlanná. Bár meséinek szereplői általában saját természetüknek megfelelően viselkednek, tulajdonságaik, magatartásuk mindig azonosítható valamilyen emberi tulajdonsággal vagy magatartással. A mesék rendszerint az emberi viszonyok, a társadalom és a politika kérdéseiben foglalnak állást burkoltan, mégis közérthetően. Többnyire az elnyomottak, szegények igazát hirdető rövid, tömör helyzetrajzok, a zárásban mindig közlik a tanulságot vagy a mese értelmét. A meseíró egyrészt az igazság kiderítését tartja legfőbb célnak, másrészt a hatalmi túlkapások bemutatásával óvatosságra inti a kiszolgáltatott rétegeket. A hatalmasok vagy gazdagok ezekben a történetekben szinte mindig megbűnhődnek igazságtalanságukért. Esopus meséi évezredeket átívelően népszerűek. A könyvnyomtatás feltalálásával széles körben elterjedtek. Magyarul is közel ötven kiadást értek meg Pesti Gábor 1536-ban megjelent könyvétől kezdődően. A TINTA Könyvkiadó most reprint kiadásban nyújtja át az érdeklődőknek a 20. század elején több kiadásban is megjelent, 300 mesét tartalmazó és azóta klasszikussá vált, gazdagon illusztrált mesegyűjteményt.