Ha a fi­lo­zó­fia tör­té­ne­tét egy ra­ci­o­ná­lis vi­lág­kép örö­kös új­ra­raj­zo­lá­sa­ként ér­tel­mez­zük, akkor azt is fel­té­te­lez­zük, hogy a vi­lá­got gon­do­la­ti úton csak­is kép­ze­lő­erő­vel re­konst­ru­ál­hat­juk. Ezért a cím. A fi­lo­zó­fi­át magát pedig min­dig egy meg­ha­tá­ro­zott kor ke­re­tei kö­zött gya­ko­rol­ták, így a gon­dol­ko­dók saját koruk, saját kö­ze­gé­ben fel­tett kér­dé­se­i­re vá­la­szol­tak. Tehát min­den kor­szak nyoma ott van – a fi­lo­zó­fu­sok által köz­ve­tí­tet­ten – az épp ak­tu­á­lis vi­lág­ké­pün­kön is. Egy-egy gon­dol­ko­dó ko­rá­nak sa­já­tos­sá­ga­it épp olyan köz­vet­le­nül ta­pasz­tal­ta meg, aho­gyan a kor le­ve­gő­jét lé­le­gez­te be. Mond­hat­juk min­den fi­lo­zó­fia képet raj­zolt saját ko­rá­ról. Ezért az a kü­lö­nös és gaz­dag kép­anyag, amely a szer­zők mon­dan­dó­ját il­luszt­rál­ja és pa­ra­dox módon még a je­len­ben való el­iga­zo­dást is se­gí­ti.