A futóvadlövészetben az a szép, hogy a cél mindig mozog. Ha egy kritikus szeretné belőni magának Déry Tibort, alaposan fel kell rá készülnie. Nem várja meg a lövést. De nem csak a szakmai ítész bizonytalan. Az olvasó is. Mire átrágja magát a Befejezetlen mondat-on, belekezd egy másik műbe és már egy teljesen más író néz vissza rá. Bizonytalan főszerkesztők, irodalomtanárok, színházi szakemberek. Itt egy teljes életmű, és mozog. Nem lehet eltalálni. Csak ritkán. A csonttuberkolózisnak már négyéves korában el kellett volna vinnie magával a gyermek Déry Tibort, mégsem tudta megtenni. A kisfiú túl mozgékony volt, kicsúszott a szorításból, elszaladt. Déry jómódú családban nőtt fel, ez a betegség a nincstelenek jussa, értelmetlen az egész, hagyjuk is. Tanuljunk a legelegánsabb intézetekben, utazzunk St. Gallenbe, és sajátítsunk el ott nyelveket. Déry Tibor esetében semmi akadálya nem volt a jómódú tanulóéveknek. A St. Gallen-i iskolában, ahol két évet töltött 191112-ben, szép nyugodtan megtanult három nyelvet, mintha tudta volna, később ebből fog megélni mint műfordító. Akkor már kereskedelmi iskolát végzett. Apja bérházak tulajdonosa, a századforduló aranykora véget nem érőnek tűnik, a család úgy gondolja, ez már mindig így is marad. A gyerek hazajön, és a Nasici Rt., taringyártással és gőzfűrészeléssel foglalkozó szerb vállalat alkalmazottja lesz kerek hét évre, a világháború sem okoz különösebb törést a család életében.