Bud botja hirtelen meghajlott, és a következő pillanatban egy hal ugrott ki a vízből, majd az oldalával csapódott vissza. A zsinór cikcakkban rángatózott, miközben a pisztráng szabadulni próbált a horogról. A hal megint ugrott egyet, most már nyolc méterre volt tőlünk folyásirányban lefelé. Bud erősen meghúzta a botot, hogy beakassza a horgot, és elkezdte felcsévélni a zsinórt. Két perccel később a hálójában volt egy harminccentis szivárványpisztráng. Gyengéden a fejénél fogta a halat, és fogóval eltávolította a horgot. - Szakáll nélküli horgot használok, ez nem okoz akkora sérülést - magyarázta. Csavaró mozdulattal kihúzta a horgot a pisztráng szájából. Lehajolt, és pár pillanatig a sodrásban tartotta a halat, mielőtt elengedte. Végül átnyújtotta a botot. - Rajtad a sor. Kicsit szorongattam a botot, aztán óvatosan beballagtam a vízbe. Eljött az ideje, hogy szárazföldi ismereteimet a gyakorlatban is kipróbáljam. Egy szempillantás alatt megszoktam a kölcsönkért melles csizmát. Úgy éreztem, mintha sodródnék az óriási gumiöltözetben. Azt terveztem, begázolok négy-öt métert a fősodor széléig, aztán kivetem a horgot a folyó túlfelére, oda, ahol a folyó éles kanyarulata egy mély medencét formált. Nekiveselkedtem, beálltam a sodrásba, és felemeltem a botomat. Hamar rájöttem, hogy egy autóparkolóban horog nélküli zsinórral gyakorolni gyökeresen más élmény, mint a folyó sodrában egyensúlyozva kivetni a horgot úgy, hogy lehetőleg ne akadjak fenn a narancssárga stimulátor hegyes részén; bizony ez nem könnyű feladat, hát még ha életedben először csinálod. Próbáltam felidézni az oktatóm tanácsát: tartsd lazán a csuklód, és a karodból lendíts - vagy fordítva? -, és persze kapd el a ritmust. Az első dobásom viszonylag sikeres volt. Bud azt mondta, miután kibányászta a horgot a kalapjából, hogy a lendítésem jól alakul. A második dobásom már majdnem tökéletes volt, a zsineg több mint tíz méterre lendült hátra, már-már egyenes vonal- ban. Még jobb lett volna, ha előre is ugyanígy mozdul