Ludwig Wittgenstein kétféle módon forradalmasította a filozófiatörténetet, és a gondolkodásának is két világos szakasza különböztethető meg: a képi nyelvelméletnek megfelelő első, és a „szó jelentése a nyelvi használata” maximán alapuló második szakasz. Filozófiai tevékenységének őszintesége olyan nagy volt, hogy képes volt meghaladni saját téziseit, tagadni az első szakasz főtételét, amelyet pedig akkor még sokan érvényesnek tartottak, és amelyet ő maga is filozófiája végpontjának gondolt korábban. Ez a könyv egyszerű módon mutatja be gondolkodásának legfontosabb aspektusait, egyúttal igyekszik portrét nyújtani összetett személyiségéről, követve a szerző meggyőződését, hogy a filozófia és az élet nem jár külön utakon, hanem az első valójában az utóbbi fordított tükörképe. Az olvasó felfedezheti azt az embert, aki mélyen elmerül az alapvető etikai kérdésekben, még olyankor is, amikor logikával vagy esztétikai kérdésekkel foglalkozik. Etika, logika, esztétika: ezek Wittgenstein legfőbb vizsgálati területei. (Manuel Cruz, filozófus)