Bekeríthető, körülírható-e egy emberi lény szövegekkel és történetekkel? Vagy minél több irányból próbáljuk meg körbezárni, annál inkább kicsúszik a kezünk közül? A Bekerítés története folytatódik: a trilógia második részében további három elbeszélőt hallunk, akik leveleikkel felidézik David életének a sajátjukkal érintkező egy-egy szakaszát. A visszaemlékezések spektruma ezúttal tágabb: David születésétől a középiskolai évek elejéig terjed. A második kötetben megszólal Ole, a gyerekkori játszótárs, akit egy nyári délután eseményei örökre elszakítottak Davidtól; Tom Roger, a börtönviselt egykori barát; végül az idősotthonban élő Paula, David anyjának legjobb barátnője, David titkának egyetlen ismerője. Az első részhez hasonlóan a David múltját rekonstruáló levelek mellett bepillantást nyerünk a levélírók gondolataiba is a levélírással egyidejű eseményeket rögzítő beszámolók révén. Így nemcsak magáról Davidról tudunk meg egyre többet, hanem a megszólalókról, Davidéval összefonódó múltjukról és jelenlegi életükről is. Tiller regénye az emberi lélek sötét, félelmetes mélységeibe vezeti az olvasót, miközben fekete humorral és hihetetlen éleslátással keríti be David és a levélírók életét. Az egymásba fonódó történetek helyszíne egy norvég sziget, illetve kisváros a hetvenes-nyolcvanas években, de a kirajzolódó emberi életek a világ bármely pontjára kivetíthetők. E történetek meghatározó eleme a problémákkal terhelt szülő-gyermek viszony, az elhallgatott traumák, az identitáskeresés és az emberek közötti kommunikáció kudarcra ítéltsége.