A lájkokat követelő felszínes banalitással szemben Byung-Chul Han a szépség megrázóbb formáihoz irányítana vissza. A simaság esztétikuma érzésteleníti a tapasztalatot és elerőtleníti a tudatot, a művészet nem tud megsebezni, hiába ez a lényege. A képzeletet a mindent láttatás, a rémületet az élvezet helyettesíti, miközben műveink és tetteink behálózva üres adatokként áramlanak. Han esszékötetében a kanti fenséges fogalmát, a szabadság gyakorlataként értett hegeli művészetet, Proust narratív emlékezetét, a heideggeri lét igazságát, Adorno törékennyel szembeni megrendülését, Benjamin közelképkritikáját, Barthes sérülésesztétikáját és Elaine Scarry „méltányos” szépségfelfogását is feleleveníti.
