A kötetbe sorolt, az elmúlt hét-nyolc évben keletkezett esszéknek egy (a Kádár József-reminiszcencia) kivételével, bár többnyire akaratlanul, a "zsidó-problematika" a kovásza.
Az egyes írások a szerző reményei szerint többségükben önmagukban is "megállnak", az alkotói szándék pedig kettős: a könyvet egyfelől újabb adaléknak szánom egyik történészi rögeszmém, az általam (Szemere Bertalan, Kemény Zsigmond, Takács Péter és Tóth Zoltán nyomán) "nemesi polgárisodásnak" nevezett jelenségcsoport a magyar-zsidó (zsidó-magyar) együttélésre gyakorolt hatásának érzékeltetésére. Annál is inkább, mert úgy vélem, fontos érzelmi és szociológiai fogódzókat kínálhat, és egyfajta illusztráció gyanánt szolgálhat a magyarországi zsidóság XIX. század végi/XX. század eleji sikeres társadalmi betagozódásához és csaknem maradéktalan megmagyarosodásához. Mert titkon abban is reménykedem, egyszer talán e "megközelítés" módszeres érvényesítése valóban elvezethet a magyar nemzettest különféle szegmenseinek egymással való "megbékéléséhez", továbbá a jelenlegi elkeserítő "szekértáborosdi" lezárásához és gondolati meghaladásához.