A 20. századi transzilvanizmuskoncepciók szellemi autonómiaformákként indultak bő száz esztendővel ezelőtt. E bonyolult eszmekör változatainak és értékrendszerének, előzményeinek és utóhatásainak átfogó spektrumát ha nem is áll módunkban teljeskörűen prezentálni, meggyőződésünk, hogy kötetünk tanulmányai hézagpótló módon mutatnak rá a legfőbb, legjelentősebb tendenciákra. Az egyes szerzők – történészek, eszmetörténészek, irodalom- és sajtótörténészek, művészettörténészek és politikai pályát kipróbáló költők – akár egymással polemizálva fejtik ki véleményüket, összegzik az egyes alterületekről ma tudható ismereteket hosszabb-rövidebb írásaikban.

Kötetünkben ezért is a transzilvanizmus mint eszmerendszer, mint mozgalom, majd mint regionális cselekvési program, mint irodalmi narratíva és olvasati, értelmezői keret, illetve mint egykori – főként a két világháború közötti – vigaszideológia, illetve máig továbbélő potenciális szellemiség és megújulni képes regionalitásprogram kerül szóba. Bízunk benne, hogy a téma iránt érdeklődő mai olvasó haszonnal forgatja majd munkánkat, melynek révén a transzilvanizmust, az erdélyi gondolatot a maga történeti formáiban, szükségszerű
alakulásaiban, annak valós arcéleivel és sokszínű változataival együttesen, egészében tudja szemlélni.