A 20. század irodalma, képzőművészete, populáris kultúrája és bölcselete újult érdeklődéssel fordult a metamorfózis motívuma felé, amelyet pedig Baltasar Gracián már a 17. században korszerűtlennek nevezett. Bényei Tamás könyve olyan kontextusokat villant fel, amelyek ma is fontossá teszik az átváltozásról való gondolkodást.# A könyv a metamorfózis olyan bölcseleti elgondolásaira támaszkodik, amelyek segítenek a téma érvényességének megragadásában. A szerző kiindulópontja szerint a metamorfózis az egyéni identitást, az ember meghatározását teszi kockára, az átváltozás alapvető biopolitikai funkciója pedig az ember „alapító” elválasztása a természettől. Az átváltozás irodalmi és képi ábrázolásai olyan (bio) politikai jelenségekről és tapasztalatokról képesek beszélni, mint a test és az önazonosság viszonya, hiszen a metamorfózis elszenvedői szó szerint nem ismernek magukra saját testükben és testképeikben.
