Mándy Iván írta Benkő Attila anekdotáiról: Az anekdota régi műfaj. A Mikszáth Kálmán életmű alapja. Hát igen, valahogy innen nőttek ki a regények, elbeszélések. Olykor egy-egy kiszólás, odavetett megjegyzés indítja el a cselekményt. Szóval egy odahajított észrevétel egy szűk kis szobában, vagy éppen egy műhelyben, mondjuk egy patkolókovács műhelyében. És, hogy a cselekményt indítja? Talán inkább a beszélgetést. A lassan induló, majd „hömpölygő” eszmecserét. És közben a tér kitágul… utcák, városok szólnak át egymáshoz a pletykák postáján keresztül. Ó, nem szabad lenézni a pletykát. Hiszen abból regények zuhognak egymásra. Később mintha mégis elszégyellték volna ezt a nagy múltú műfajt. Azt kell mondanom, szinte illett lenézni. Nem elég modern! Ódivatú! – vélték. Micsoda melléfogás! Micsoda sznobizmus! Hát nem vették észre, hogy két mondat után kitárul előttük a világ! Életek, sorsok bomlanak ki. Összegubancolódott sorsok soha véget nem érő veszekedésekből. Itt meg kell mondanunk, hogy Benkő Attila jól gazdálkodott a mikszáthi örökséggel. Árnyalatos humorral nyúlt az örökség világához. Vagy éppen gyilkos humorral. 1995 Bolondnak hitték, aki ostrom idején cirill betűkkel, de magyarul azt írta a kapura, hogy itt erőszakoskodni tilos. Még a martalócok is eloldalogtak. Szerencsére tudtak olvasni. Mit ér ehhez képest 111 anekdota? Ám jobbak a nyugtatóknál. Benkő Attila.