Arnon Grunberg új regényében kafkai vonásokkal és a tőle megszokott kegyetlen humorral ábrázolja, ahogy a nyugat-európai szemléletmód zátonyra fut a számára kaotikus Közel-Kelet kiszámíthatatlan viszonyain. A regény főhőse Samarendra Ambani, svájci állampolgár és sikeres építész, „más emberek boldogságának nagy, névtelen manipulátora” (ahogy önmagát látja). A férfi kényelmes élete (jól fizető állás, szép barátnő, higiénikus szex) alaposan félresiklik, amikor egy rejtélyes befektető megbízásából Bagdadba utazik, hogy megtervezzen egy operaházat. Utazása az iraki fővárosba a kezdeti csalódottságtól a szenvedésen át az életveszélyig vezet. Sam testileg és szellemileg egyaránt megtörten érkezik haza Zürichbe barátnőjéhez. Néhány hónappal később, mit sem tanulva a leckéből, elfogad egy újabb megbízást: ezúttal Dubaiban kell megépítenie a Nemzeti Könyvtár épületét. Újabb útja során Samnek rá kell döbbennie, hogy a történelem nagyon is képes megismételni önmagát, és hogy az európai útlevél távolról sem jelent garanciát a biztonságos hazatérésre. („Naiv volt, és a naivitás rosszabb a hülyeségnél, még talán a gonoszságnál is rosszabb.”) A betegség nélküli ember tragikomikus látlelet a korról, amelyben élünk – az igazságosságról, a megaláztatásról, a hamis biztonságérzetről és a modern építészet túlzásairól. Grunberg kafkai kegyetlenséggel űzi hősét egy olyan világban, amelyből az nem fog fel sokkal többet, mint szállodai szobájában a csótányok.