Halottként egyszerűbb létezni. Elégedetten ereszkedtem a nappaliban a kanapéra, hátam mögött hagyva egy kimerítő, szószátyár, céltalan, de meghatározó korszakot. Nem volt más választásom, mint hogy sürgősen megóvjam utolsó kincsemet, a bensőséges viszonyt önmagamhoz. Ariel Kenig 1983-ban született, Párizs egyik elővárosában nőtt föl. Regényének hőse szintén fiatalember, kortársunk, aki megcsömörlik a világhírű Renault autógyár billancourt-i mintatelepének kétszeresen kilátástalan mindennapjaitól: embertelen taposómalomnak érzi ezt a rombuszemblémába zárt világot, amely fölé azonban a termelés beszüntetésének, a megélhetést nyújtó sziget kultúrnegyeddé alakításának perspektívája úgy tornyosul, mint a végzet. A balsejtelem és a tagadás űzi a fiút a családi otthon falai közé, ahol napról napra számot ad elvonulásáról. Még szűkebb térben, még egyhangúbb háztartási teendők közepette, csakis özvegy apjával és hűségesen feljáró barátnőjével érintkezve képes visszatalálni teljes önmagához - így szüremkedik be hozzá újfent, emlékein és indulatain keresztül az élet, a szánandóan triviális, ám egyedüli reményt jelentő emberi összetartozás. A környezet, az ambivalens létállapot szociografikus hitelű, érzékeny ábrázolásával Ariel Kenig azonnal nagy figyelmet keltett - Camus-éhez hasonlították stílusát -, megérzései pedig időközben sokszorosan igazolódtak.