A legjobb térképem egy szlovák darab, egy a kétszázhoz. Olyan pontos, hogy egyszer kijutottam vele egy végtelen kukoricamezőről valahol a Zempléni-hegység lábánál. Az egész országot felölelő, hatalmas lepedőn még a dűlőutak is jelezve vannak. Gyűrött, szakadozott. A föld lapos képe és az errefelé ritka vizek között itt-ott kikandikál a semmi. Ennek ellenére mindig magammal viszem, habár nem túl praktikus, és sok helyet foglal. Kicsit olyan ez, mint egy mágikus cselekedet, mert tulajdonképpen kívülről fújom a Kassára, és tovább, a Sátoraljaújhelyre vezető utat. De mindig magammal viszem, mert éppen a széthullása, a megsemmisülése érdekel. (A szerző)
