A narrátort egy gyászhír visszaröpíti azokba az évekbe, amikor még ifjú volt, s arról ábrándozott, hogy festőnő lesz. Különös korszak volt ez a fiatal lány életében, és az emlékezés feleleveníti benne azt a viharos szerelmi történetet, amelyet húszévesen élt át. María keserű sóvárgással idézi fel a képtelen szélső?séges háromszögkapcsolat részleteit: a határtalan örömöt amellyel a testi gyönyört az újdonság erejével ható intimitást felfedezte valamint azt a mindent elsöprő? cinkos szenvedélyt amellyel a festészetnek átadták magukat. E túláradó törékeny boldogság felvillanásait végül beárnyékolja a féltékenység és a három művészpalánta tehetségének elvesztegetése.
