Alexandra Bracken: Sötét elmék

-20%
Alexandra Bracken: Sötét elmék
Maxim
472
2014
2 999 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 399 Ft

Sötét elmék

Részletek
Egy nap titokzatos betegség üti fel a fejét, mely a tizenéves gyerekeket támadja, és csak kevesen élik túl. Ám amikor kiderül, hogy az életben maradt fiatalok mellékhatásként különleges, de egyben veszélyes képességekkel is rendelkeznek, megkezdődik a „rehabilitációs táborokba” gyűjtésük, ahol kutatóorvosok dolgoznak azon, hogy a gyerekek újra egészségesek legyenek. És bár a közvélemény úgy tudja, hogy ezeket a helyeket a gyerekek megmentésére hozták létre, valójában kegyetlen eszközökkel próbálják féken tartani őket. Ruby szintén túlélte a betegséget, így nála is megjelent egy képesség, amely talán mind közül a legveszélyesebb, és képtelenek uralni. Tízéves volt, mikor Thurmondba, a legkegyetlenebb táborba hurcolták. Egy nap az egyik ápolónő segítségével sikerül elmenekülnie, de hamar kiderül, hogy a nőben sem bízhat, így egyedül kell boldogulnia. Útközben összetalálkozik Liammel, Charlesszal és Suzuméval, akik szintén táborban voltak egy másik városban. Közösen indulnak el, hogy megtalálják East Rivert, ami a szóbeszéd szerint biztonságos menedéket jelenthet a szökött gyerekeknek. Az út során Ruby és Liam egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Ám amikor elérik az East Rivert, kiderül, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik. Ajánlók: „Egy izgalmas és félelmetes világ tele veszéllyel és egy lenyűgöző hősnővel, Rubyval, aki sebezhető, mégis erős.” Kirkus Reviews „Szétesett világ és összeomlott jövő. Itt a félelem az úr, és veszély leselkedik mindenütt... A történetben váltakoznak a gyors tempójú akciók, a szívet tépő jelenetek és drámai pillanatok. Mindez úgy, hogy a könyv végére szemernyi kétség se férjen hozzá, hogy a második rész elolvasása kötelező.” Publishers Weekly „A cselekmény dinamikus, ugyanakkor elgondolkodtató. A reménytelenség és a remény véget nem érő harca.” Romantic Times „Ez a történet lüktető és döbbenetes. Sci-fi rajongóknak és a romantikus kalandok kedvelőinek is kihagyhatatlan olvasmány.” The New York Times „Ez a regény a korlátok és lehetőségek könyve, megmutatja az emberi elme végtelenségét.” Amazon
Adatok
Cikkszám
9789632615516
Vélemények