Béres Klára, Béres Melinda: Az üstökös csillagot hozott

-20%
Béres Klára, Béres Melinda: Az üstökös csillagot hozott
Akovita Kiadó
230
2020
3 600 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 880 Ft

Az üstökös csillagot hozott

Részletek
„1910. december 30-án, amikor én születtem, mínusz 10 fok körüli hideg volt – úgy mesélték nekem –, bent a vaskályhát izzásig melegítették, kint térdig ért a hó, és az égen a Halley-üstökös a fél égboltot beborítva csóválta a farkát. Lehet, égi jelek üzentek a Földre.” Akkor még senki nem tudhatta, hogy Magyarország egy csöndes falujában élő csillag érkezett közénk, akit az Isten igencsak jókedvévben teremtett, mert csodálatos adományokkal halmozta el: jósággal, gazdag lélekkel, szerető szívvel, jó humorral, kirobbanó életkedvvel, örök derűvel és hatalmas tehetséggel. S adott hozzá neki majd száz esztendőt, hogy az isteni adományokat bőven kamatoztathassa. Ebben a könyvben Búza Barna mondja el történeteit. S miközben társul szegődünk egyszerre fájdalmas és dicsőséges diadalmenetéhez - ahogy életútját jellemezni szokta -, kibontakozik előttünk egy nagyszerű művész hihetetlenül gazdag száz évének ezernyi állomása. Meséin önfeledten mosolygunk, hangosan nevetünk, olykor meg elfacsarodik a szívünk, s könny szökik a szemünkbe… Igazi időutazás.
Adatok
Műfaj
Életrajz
Cikkszám
9789638868626
A szerző további könyvei:
Vélemények