Steindl Imre elsősorban az Országház tervezőjeként ismert. E hatalmas alkotással az egyetemes építészet történetébe is beírta nevét. Hosszú út vezetett a nagy mű megszületéséig: bécsi tanulmányok alapozták meg a középkori formavilág iránti érdeklődését, az 1870-es évek Magyarországán többnyire neoreneszánsz épületeket tervezett és középkori műemlékek sorát állította helyre, a Műegyetemen építészek nemzedékeit oktatta. A neogótika iránti személyes elkötelezettségének és a körülmények szerencsés összjátékának köszönhetően nyerte el a megbízást az Országház építésére, melynek fényében egész addigi pályafutása szinte a nagy mű előkészületévé sűrűsödött. Az építést megelőző pályázat, a tervek kidolgozása, a kivitelezés lebonyolítása, a képzőművészeti alkotások kiválasztása és elhelyezése Steindl minden alkotó- és szervezőképességét igénybe vette és a végső határig fokozta. Ilyen ritka szerencse – ugyanakkor annyi vele kapcsolatos kritika és gáncsoskodás – a magyar építészet történetében kevés alkotónak jutott osztályrészül.
Steindl rendületlenül kitartott a diákkorában elsajátított gótikus formanyelv mellett. Tervein és kisebb művein csiszolta elképzeléseit, hogy azokat főművén dinamikus, festői kompozícióvá fejlessze. Bár az Országháznak csak belsejében mutatkozik teljes erejével, más munkáin az épületkülsőn is leolvasható, milyen nagy súlyt fektetett az épületek színességére. Ehhez a társművészetek egész fegyvertárát bevetette, köztük az általa nagyon kedvelt kerámiát és üvegfestést értő munkatársai – többek között Zsolnay Vilmos és Róth Miksa – segítségével.
Steindl Imre elsősorban az Országház tervezőjeként ismert. E hatalmas alkotással az egyetemes építészet történetébe is beírta nevét. Steindl Imréről eddig nem készült összefoglaló jellegű munka. Könyvünk elsőként kísérli meg tevékenységének egészét részletesen és arányosan bemutatni.