Az ókor két igen fontos kultúrája a Nílus, illetve a Tigris és Eufrátesz folyók mentén virágzott, és évezredeken át alakította ki és viselte sajátos arculatát. Mind az egyiptomi birodalomban, mind a Folyamköz változó államalakulataiban csodálatosan gazdag hitvilág, változatos és különös regék, mondák születtek, különféle istenekről, fantasztikus tükreként az emberek e világi életének. E két nagy kultúra legkiválóbb hazai tudósai avatott tollal és írói érzékenységgel dolgozták fel Ízisz és Ozirisz megható kalandjait, Istar pokoljárását, Gilgames hőstetteit és a többi örökbecsű történetet, kiegészítve a csak utóbb felfedezett, de tudományosan nagy jelentőségű hettita és ugariti mítoszokkal.
Tartalma:
- Istenek születése - Ozirisz királysága - Széth bosszúja - Hórusz születése - Ozirisz keresése - Az alvilág ura - Hórusz gyermekkora - Hórusz és Széth küzdelme - Az istenek döntése - A fáraók születése

Nagyalakú meséskönyv, amely harminchat oldalon a legismertebb egyiptomi mondákat ismerteti színes képekkel kísérve. Egy magyar sorozat tagjaként jelent meg, amely először a magyar történelemhez kapcsolódott (Attila, Honfoglalás, Mátyás, Rákóczi stb.), azután bővült ki a görög, római, egyiptomi és Jézus Krisztusról szóló történetek gyűjteményeivel. Talán ebből ered különös összeállítása is. Először: a könyvben szereplő tíz történet nem monda, hanem mítosz. Valamennyi az egyiptomi istenvilághoz kapcsolódik, így mondaszerű szöveg (mondjuk a kádesi csata vagy Szinuhe története) még csak nem is szerepel benne. Másodszor: a fejezetek meg sem kísérelnek teljes mitológiai képet nyújtani. Az első, az Istenek születése mindössze nyolc mondat, amely nem mutatja be sem az ismert történetet a nap-ég-föld-levegő születéséről, sem a világ keletkezéséről, sem az égi tehénről, csak azt meséli el, hogyan nyerte el kockán az epagomena napokat Nut Thot istentől. Az utolsó mese, A fáraók születése az uralkodó misztikus fogantatását és világrajövetelét mondja el. A köztes nyolc történet azonban valójában egyetlenegy: Ozirisz, Ízisz, Széth és Hórusz a végletekig megrövidített, mégis elhúzott mítosza. Ez a három sztori lenne az egyiptomi mitológia? Végül ami még kevéssé eltalált, az a képek témája. A tizenhat színes oldalpár és a kezdőoldal képei kedvesen bumfordi, többnyire állatfejű szereplőket ábrázolnak, számítógéppel szépítettek, ám olyanok, mintha előbb megszülettek volna, s aztán tervezték volna meg a könyvet. Maradva az Ozirisz történetnél, ennek képein egy teljes oldalpár jutott a kissé félreírt Pamülesznek, aki hallja Ozirisz születését, a hatalmas és kedvesen mosolygó (!) halnak, amelyik elnyelte (hm) a tizennegyedik testrészét, Rének és az égi tehénnek (akikről szó sem esik), a koporsót benövő fának, a fából lett oszlopnak (amely furcsamód nem egy bübloszi, hanem a knósszoszi palotát díszíti), a disznónak, aki megtalálja Ozirisz holttestét, és Thotnak is (aki pedig már szerepelt ebben a rövidke könyvben egyszer). Ehhez képest Oziriszről egyetlen kép sincs, Íziszről is csak egy, amin épp terhes... Az is elgondolkodtató, hogy miért a gonosz Széth a kötet sztárja: kétszer annyit van jelen, mint a jó Hórusz. Attól még, hogy egy ismert klisét könnyebb újrarajzolni, sokkal jobban át kellett volna gondolni, mi is lesz ez a kötet. Amelyről azért írtam ilyen sokat, mert a neten máris vagy öt helyre láttam lelkes gyerekek által feltöltve szó szerint a szövegét egyiptomi mitológia címmel (nem csoda, rövidebb szöveg, mint bármely megbízható forrás...), benne azzal, hogy Nut "a plusznapokon" hozta világra gyermekeit; hogy "Ré átka (vagyis hogy Nutnak ne szülessen gyermeke) nem fogant meg", ami teljesen értelmetlen mondat egy olyan sztoriban, amely a felnövekvő Oziriszről szól, aki már rég világra jött; hogy Széth ládáját az kapja meg, aki "teljesen kitölti azt" (vagyis téglatest-ember?), és ahol a kígyóistennőt Uvadzsetnek hívják. Nem lenne szabad visszaélni gyerekek és ajándékozó szülők érdeklődésével! Ez a könyv egyáltalán nem jó.