E kötet címe az Illés zenekar 1969-es emblematikus dalát idézi: a Miért hagytuk, hogy így legyen?, ami a Kádár-korszak delelőjén a dacos önérzet hangján utasította el a hazugság, az öncsalás és az önfeladás kényelmes világát. Ezek a szavak, ezek a hangok ma élesebben és pontosabban szólnak, mint valaha. Mintha hiábavaló lett volna a rendszerváltás: visszatérnek a régi reflexek. Például az, hogy nem nézünk szembe azzal, amit közösen hoztunk össze. A széthullott társadalmat, az elviselhetetlen egyenlőtlenségeket, a súlyosan elszegényedő milliókat, a frusztrációt, gyűlölködést, bűnbakkeresést, a külföldre menekülő fiatalokat, az összefogásra és a szolidaritásra való képesség szinte teljes hiányát. Két évtized után úgy tűnhet: mi magyarok nem tudunk élni a szabadsággal - és ezt nem is vesszük észre. Ebben a kötetben tizenhat felelős közéleti ember - írók, filozófusok, tudósok, művészek - gondolkodik el az elmúlt húsz éven és keresi a választ Bródy János egykori kérdésére. Szakszerű okfejtéssel vagy személyes hangon, önmarcangolva vagy kihívóan, drámai hangütéssel vagy metsző iróniával válaszolnak, esszében vagy szépprózában: tudván tudva, hogy a Miért hagytuk..? voltaképp nem megválaszolandó kérdés, inkább szemrehányás, vagy felszólítás: nem hagyhatjuk, hogy így legyen.