: Magyar polip 3.

-20%
: Magyar polip 3.
Noran Libro
590
2015
4 500 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

3 600 Ft

Magyar polip 3.

Részletek
"Immár harmadik kötetével jelentkezik a Magyar polip - A posztkommunista maffiaállam című sorozat. Sikerét nemcsak az első két tanulmánygyűjtemény várakozásokat meghaladó tizenöt-, illetve nyolcezres eladási számai tanúsítják, hanem az is, hogy a szerzők által használt terminológia visszavonhatatlan részévé vált a tudományos vitáknak és közbeszédnek. A három kötetben több mint hatvanan járultak hozzá Orbán rendszerének tudományos igényű elemzéséhez. E záró kötetben jó néhány fiatal, már ismert, illetve még pályája elején álló szerző elemzi a Magyarországon 2010 óta berendezkedett maffiaállam természetét és működését. A tanulmányok azonban már nemcsak az önmagát Nemzeti Együttműködés Rendszereként meghatározó maffiaállam jelenségeivel szembesítik az olvasót, hanem az ettől való megszabadulás közjogi dilemmáit is számba veszik. A kötet újdonsága, hogy utolsó fejezetében nemzetközi kitekintésben vesz sorra olyan autokratikus berendezkedésű - többnyire posztkommunista - országokat, amelyek közül van, amely maffiaállamnak tekinthető, míg másokat egyfajta demokratikus elemekkel is vegyített oligarchikus anarchia vagy csak hagyományos maffiatípusú szervezett bűnözés jellemez." - A szerkesztők

 

Adatok
Cikkszám
9786155513534
A szerző további könyvei:
Vélemények