Az emberiség egy óriást veszített el. Stephen Hawking professzor, a galaxis legismertebb tudósa és legvalószerűtlenebb kulturális ikonja március 14-én hunyt el cambridge-i otthonában. Hawking korának egyik legnagyobb képzelőtehetséggel megáldott, legnagyobb hatású fizikusa volt. Megírta minden idők legkelendőbb kozmológiai ismeretterjesztő művét, ami óriási sikerré vált. A fokozatosan elhatalmasodó, bénulást okozó kegyetlen kór örökre kerekesszékhez kötötte – miközben elméje szabadon szárnyalt a kozmosz végtelenjében. Ez csak néhány paradoxon Stephen Hawking minden mérce szerint rendkívüli életéből. Hawking makacs ember volt. Természetesen humoros és okos is volt, ezt mindenki tudja. Ám az őt távolabbról figyelő világ elől Hawking kisugárzása elrejtette zsenialitásának legfontosabb alappillérét, a mély elszántságot. Elhatározta, hogy betegsége sosem hátráltathatja őt. Ez az eltökéltség hajtotta őt, néha a kollégái idegein táncolva, amikor évekig írta és újraírta könyveit, hogy azok mindenki számára érhetően, egyúttal hűen tükrözzék a világegyetem eleganciáját. Ha valamit tanulni szeretnénk Hawkingtól, az nem feltétlenül a fekete lyukakról vagy a világegyetem eredetéről kell szóljon, ám azt jó, ha megtanuljuk, hogy egy kis makacsság időnként nagyon nagy segítség lehet.
