Részletek
Minden mese! És eredetileg minden mese felnőtteknek szólt. A nép számára az erotika a beszéd tárgya volt. Amit érzett, látott vagy látni vélt, elmondta. A nép az erotikus értelmű, úgynevezett obszcén szavaktól sosem félt. A nép anyanyelvén szól, néven nevez, és akkor pirul zavartan, ha körülírni kényszerül. A ma élő magyar ember szájhagyományi kultúrájának, szellemi népművészetének mostoha évszázadok sokaságán át megőrzött élő, viruló műalkotásait becsülhetjük ezekben a mesékben. És ez nem kevés. Burány Béla orvos és néprajzkutató (Zenta, 1931-2008) Vidám, szórakoztató könyvünkben éppúgy megtalálhatók a fiatal- és öregkori pajzán mesék, mint a papok, apácák szerelmi életét kifigurázó történetek vagy az úgynevezett tanmesék, amelyeknek hősei leggyakrabban az állatok. A szókimondó, a különböző testrészeket a nép nyelvén megnevező, az aktusokat is leíró vaskos történetek nemcsak a (délvidéki) magyar ember gazdag humorát adják vissza, hanem a nyelv, ezúttal a magyar nyelv gazdagságát, leleményességét is gátlástalanul visszatükrözik. Az állatmesék itt nem állatokról szólnak, ezeknek a történeteknek a kifejezésmódja fontos. Ösztönvilágunk megtestesítői. Célunk tehát, hogy szórakozzunk, és közben szórakozva szórakoztassunk, mint az egyszeri ember, legyen ő is János, aki egyszer akár azt is mondhatta volna jókedvében: Akkor most menj csak, kedves fiam - János! -, a cselevenduszoddal a Vörös-tengerhez hetymetyütyürűzni. De ha jól akarod érezni magad, útközben szólj be a Julcsinak is! Jó szórakozást!
