Kossuth, Budapest, 1974
376 oldal

A szerző – Kossuth-díjas irodalomtörténész, akadémiai levelező tag – választott eszményének vallja a „közéleti szenvedéllyel, cselekvésvággyal élő tudós típusát”, a „tudós néptribunt”, akinek „számára nemcsak a könyvtár, de a közélet is műhely”. Közéleti tevékenységével, társadalmi-politikai kérdésekben való állásfoglalásával az a célja, hogy beleszóljon az élet, a politika alakulásába – „a saját anyanyelvén, a tudományén, meggyőző módon, emberi hittel s valóban használóan”.
A kötetnek, amely műfajilag és tematikailag eltérő írásokat foglal egybe, a belső egységét az adja meg, hogy a cikkek, tanulmányok mindegyike hozzászólás haladó történelmi hagyományaink, kulturális-irodalmi örökségünk és korszerű nemzeti önismeretünk összefüggésének kérdéséhez, és – amit ez a szerző számára egyben jelent – a mai szocialista magyarság-tudatunk formálása terén előttünk álló sürgető feladatokhoz.
A tudományos vitákhoz való hozzászólás, a saját elgondolás elméleti-módszertani indoklása, vagy az interjú személyes hangú vallomása, továbbá a műelemzés – legyen szó akár egyetlen versnek, Ady vagy Móricz életművének adott szempontú elemzéséről – , a kötetnek ezek a formai sokféleségét alkotó elemei egy mélyebb, tartalmi egységbe foglalódnak: az elvi álláspont megfogalmazásának és alkalmazásának, a saját tudományos gyakorlatban való érvényesítésének egységébe.
A szerző álláspontja a „kétfrontos harc” – egyfelől a konzervatív, a szocialista fejlődéstől érintetlen hazafiság, voltaképpen álhazafiság, nacionalizmus ellen, másfelől a nemzeti közömbösség, az ország, a nép konkrét szocialista érdekeitől és céljaitól eloldott nemzetfelettiség, a gyökértelen világpolgáriság ellen, amely mögött szükségképpen ott rejlik valamilyen módon és mértékben a polgári-tőkés fejlődéssel való érzelmi, szemléletbeli elkötelezettség.