Josef Škvorecký 1969-ben – igen helyesen – Kanadában felejtkezett. Attól fogva azt írt, amit akart, ráadásul feleségével emigráns kiadót alapított, amely nem kisebb cseh ellenzéki szerzők műveit jelentette meg, mint Hável, Kundera, Vaculík. Mára állandó Nobel-díj várományos, titkos befutójelölt. Emigrációjának előtörténete, ha akarjuk, Gyávák című első, nagyszerű regényével kezdődött: ennek megjelenése után rúgták ki 1958-ban a cseh szépirodalmi könyvkiadótól, ahol szerkesztőként dolgozott. A Gyávák tudniillik, tudomást sem véve a „tilt-tűr-támogat“ szocialista dimenzióiról, olyannak – vagy tán még groteszkebbnek is – ábrázolta szerzője szülővárosának felszabadulását, amilyen a valóságban volt. Szelíd és pontos, de eltéveszthetetlenül ironikus regény a Gyávák – tenyérnyi ép helyet nem hagy a történelmi napok kincstári ábrázolatán. Škvorecký ugyanis igaznak írta meg. Sejthető, miért adta ezt a címet könyvének: mert a hivatalosság gyávának bélyegzett mindenkit, aki nem a kommunista párt zászlaja alatt vagy csak nem az illő és elvárható elszántsággal fordult szembe a már megvert németekkel: magyarán a nem kommunista munkásságot, a nem moszkovita politikusokat, a nem osztálytudatos, mondhatni, zavaros fejű ifjúságot… Az utóbbi képviselője Danny Šmirický, az író frissen érettségizett, anglomán és dzsesszbolond alteregója, aki, ugyanúgy, mint zenész barátai, igazából csak annyit akar, amennyit ennyi idősen mindenki: élni, udvarolni (sokat), zenélni (ugyancsak sokat), aztán majd, ha már a németek elhordták magukat, egyetemre menni. Meg talán még egy kis forradalmat is, mert polgárgyerek ugyan, de világos számára, hogy a két világháború közti demokratikus Csehszlovákia sem volt a földi paradicsom… Az olvasó gyorsan megszereti Dannyt és enyhén léha társaságát, továbbá a bumfordi és kedves kisvárosi cseheket (ha ugyan már nem szerette őket eleve, úgy Hašek óta), nyájas elnézéssel figyeli történelminek szánt ügyetlenkedéseiket – és megtanulja tisztelni Danny Šmirický munkásgyerek-ellentétpárját, aki minden, csak nem gyáva, és fegyverrel a kezében teszi meg, amit hazája szabadsága érdekében megteendőnek gondol. Vannak aztán a komor, elszánt és egyáltalán nem gyáva, viszont olykor igen komisz kommunista ellenállók, továbbá virtigli, igazi gyávák: kollaboránsok és köpönyegforgatók. Ez a három csoport orrolhatott a leginkább a Gyávákra és Škvoreckýre ’58-ban, aki, ha megkapja, emiatt is kapja majd meg a nagyon is kiérdemelt Nobel-díjat.