Szépirodalmi, Budapest, 1982
418 oldal · keménytáblás

"Jókai ​Anna- többek között Kossuth-díjas, Prima Primissima-díjas, Magyar Örökség-díjas író – új életműsorozatának ötödik könyve a Jákob lajtorjája című regény 1982. évi első megjelenésekor – nagysikerű korkritikai olvasmányként -egy korszakváltó írói fordulat igényének bejelentése is volt. Jókai Anna ebben a regényben kezdi kidolgozni nagy írói programjának, a spirituális realizmusnak az esztétikáját. Maga a mű címe is árulkodik erről: szellem és anyag, lélek és test egymástól elválaszthatatlan, együttes jelenlétének jelképe – a magasságot a mélységgel összekötő – Jákob lajtorjája. A regény „szellemi szereplői” állandó jelenlétükkel, kommentárjaikkal testesítik meg ezt a kapcsolatot. Megszólalásaik nem vezetik, hanem követik a főszereplők sorsának formálódását, értelmezéseik mégis a főhősök gondolataiból, intuícióiból sugározódnak ki. Hármasságuk az emberi lélekben visszatükröződő szellemi hármasságot képezi le: a Szikrázó, a Sugárzó és a Villogó szimbolikus alakok (angyali, krisztusi, luciferi jelenlét). Önmagukhoz mindig következetesek és valami módon visszahatnak a külső történésekre is, miközben érezhető bár nem közvetlen a kapcsolatuk a mindennek keretet adó Abszolútumot megjelenítő Hanggal. Az olvasó regényélményének alakulásában jelentős szerepet kap ez a „mennyei színtér”, amely távlatot nyitóan kíséri végig a főszereplők tragikus, utat vesztett, megnyugvást találni nem tudó sorsát. (…) A modern szerelmi történet – a második-sokadik házasságok – zaklatottságával, a szereplők végzetes lelki megosztottságával egyszersmind egy görög tragédia törvényszerűségeit is magában hordozza: megnyugvást csak a sikerre irányuló, külsődleges szerepek feladása és az emberi kiszolgáltatottság enyhítése hoz az egymástól annyira különböző, örökös elvágyódásuk révén egymáshoz mégis annyira hasonlító hősök számára." (Mezey Katalin)