Magvető, Budapest, 1978
166 oldal · puhatáblás

"A ​fejem szédül. Az ajtónál a földre zuhanok; felkelek, megpróbálok a földre ülni. Körülöttem forog a szoba, végül én magam is forogni kezdek, mint valami tengely körül. Óvatosan, lassan a fekhelyemig vánszorgok. Elaludni. Megpróbálni aludni. Egy pillanatra elveszíteni az öntudatomat. Elcsendesíteni ezt a reménytelen harcot, mely bennem folyik. Már egész testemmel keringek: forog a kezem, a lábam és a fejem. Az izületeim annyira kilazultak, hogy minden pillanatban leszakad hatnak az izmok és az inak. Óriási erőfeszítéssel lassan maga alá húzom a lábamat, meggörnyedek, behajtom. Így könnyebb, sokkal könnyebb. Most már csak arra kell vigyáznom, hogy centrifugális erők ki ne egyenesítsenek; ebben az ebrionális helyzetben érzem magam a legbiztonságosabban. A mozgásban érzem magam a legbiztonságosabban. A mozgás egyébként lassan megszűnik. A mértéktelenül érzem magam a legbiztonságosabban. A mozgás egyébként lassan megszűnik. A mértéktelenül meghosszabbodott végtagok ismét felveszik normális méretüket. Összezsugorodnak. Egyre jobban. Ez már nem is kéz, hanem kezecske, nem ököl, hanem öklöcske, lábacska. Nyugtalanul veszem szemügyre a saját testemet. Iszonyú! A kezemet pikkely fedi! Voltaképpen nem is kéz, hanem valami szárny csökevénye. Vagy uszony, igen, uszony! Nem merem felemelni a fejemet, nem merek a lábamra nézni. Sejtem – nem, biztosan tudom, hogy olyan, mint egy középen elváló, kétfelé meredő halfarok. Nem kapok levegőt. Hal vagyok. Levegőt! Levegőt! Levegőt!