Jancsik Pál: Szomjas tenger (antikvár)

Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1963
112 oldal


Szomjas tenger c. Forrás-kötetéhez (1963) Kiss Jenő írt előszót, aki mint költő-szerkesztő már a brassói középiskolásban felfedezte a tehetséget. Ebben a rokon költői hang is szerepet játszott: kettejük lírája ugyancsak a természet, az erdélyi táj bűvöletében fogant, s a munka tisztelete, az építés dicsérete szintén meghatározó motívuma az induló költő műveinek. Mégis a riport-versek divatja idején meglepetésként hatottak költeményei, mert a leírást a lírai élmény hitelesítette, a látvány többnyire egységben jelentkezett nála a belső impulzussal (Zápor, napsugár; Agitáció). Nem idegen tőle Áprily és Dsida költői öröksége, az elégiára hangoltság és a játékos formákba bújtatott meditáció. Gyermekeknek írt legjobb verseit is ez emeli az alkalmiság fölé (Hintaló). Második verseskönyve, a Fűszálon csillag (1968) s még inkább a Szavak szemek (1979) ennek a költői hangnak további, lassú, de határozott érlelődését bizonyítja. Már ritkábban értelmezi a képeket, az eszme illusztrálását sikerül elkerülnie, leírásait feszültebbé teszi a néhol sejtelmes-szimbolikus színváltás. Amikor mégis maga értelmez, a versen belül, ironikus-önironikus módon teszi, vállalva az ódivatúság vádját. Hisz az örök lírai témákban (természet, szerelem, gyermek), bízik az emberi szó erejében, „szavak szemek” egymásra találásában. Harmadik kötetének címadó verse a költészet misztériumának megragadása; szinte eszköztelenül, egyszerre mutatja fel benne az egyént és a közösséget, a múltat és a jelent, a konkrétat és az általánost, a szépséget és a felelősséget, tulajdonképpen két szó variálásával.

erdélyi magyar szerző magyar magyar nyelvű vers