Magvető, Budapest, 1981
246 oldal · keménytáblás · Fordította: Gera Judit

Az ​alighanem halhatatlan Lewis Carrolltól, az Alice Csodaországban című különös meséből vette a világhírű holland író műve mottóját – pedig nem játékos, nem jelképes, nem ironikus-filozófikus ez a Hollandiában húsz kiadást, világszerte számos fordítást megért regény.
Önéletrajz és múlt fejezetei váltakoznak a jelent ábrázoló fejezetekkel. A harmincas-negyvenes évek egy szürke kisvárosa jelenik meg, ahol Wolkers mint vallásos, szegény szülők gyermeke inaskodott, eszmélt, bontakoztatta magában a rejtőző, a látszólag mellékes életet élő művészt, előbb a festőt, aztán az írót. Az ikerfejezetekben felnőtt és érett emberként látogatja meg szülővárosát az író, s összehasonlítja a hatvanas évek állapotait az emlékeivel.
Szigorú könyv ez. A németalföldi klasszikus festészethez hasonlítható – keresetlen, póztalan, komoly, pontos –, szemlélete fegyelmezett, tartózkodó, szívszorítóan tárgyilagos. A tanulság, amelyet az író levon, voltaképpen keserű: semmi sem változott, és semmi sem maradt meg. Okosság ragyog át ezen a keserűségen: nem vész el, ami még nincs, ami pedig van, annak el kell múlnia. A világhírű holland író a múltba tekintve nem a múltba réved – mint annyian, akik aggodalommal és kritikusan szemlélik a jelent –, hanem a jövőre figyelmeztet