„Számadás életem elmúlt évtizedeiből” – írja legújabb, gyűjteményes kötetének bevezetőjében Iványi Gábor majd szerényen hozzáteszi: „Nem tekintem magam írónak, még közírónak sem. Egyszerűen csak bátorkodtam papírra vetni a gondolataimat, melyek egy része megjelent már különféle nyomtatott lapokban, folyóiratokban, illetve elhangzott beszédeim írott változatai. Mindezeket kiegészítettem egy-két újabb teleírt lappal.”

Kevés ma a hitelesebb ember Iványi Gábornál; életművéhez, hitvallásához hű marad ebben a kötetben is. A Kiadó jó szívvel ajánlja e kötetet mindenkinek, aki szívén viseli e 93 ezer négyzetméternyi ország sorsának alakulását.

Néhány fejezetcím:
Közületek egy elárul engem; Levél a miniszternek; Hozsanna a szamárcsikónak; Izrael most; A gyermekek dicsérete; A mélységből kiáltok hozzád; Kicsit zavarba jöttem, sőt talán el is szomorodtam; Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem; Elengedés; Önkényesek; Pokol kapui; Gondolatok néhány kanál almaszósz kapcsán; Szakszerűtlen szemlélődés az emberi nyomorúság felett; A padsor szélén


Részlet Lengyel László előszavából:
Iványi Gábor eldöntötte, hogy megszervezi a pénztelenek és hatalomnélküliek kisvilágát. A Dankó utcai Noé bárkájára menekíti az embertelenség özönvize elől a hajléktalanokat, a szegény gyerekeket, a menekülteket. Helyettünk, egy egész társadalom helyett. Helyettünk lett a szegények embere. Helyettünk fogadta be az afgán orvosnőt és a kárpátaljai menekült hegesztőt. Helyettünk ment el bocsánatot kérni Örményországba az azeri baltás gyilkos kiadatásáért. Helyettünk avatott emléktáblát a Kamenyec-Podolszkban elpusztított zsidókért. Helyettünk vitt élelmet ukrán lerombolt falvakba. Helyettünk ember az embertelenségben